Az utolsó korszakot ugyanolyan lehűlés jellemezte, mint a jura időszak utolsó korszakát. Létezik bizonyíték arra, hogy a magasabb szélességi körökön a hóesés gyakori lehetett, a trópusok pedig a triászt és a jurát követően egyre nedvesebbé váltak. Az eljegesedés a magasabb szélességi körök hegységeiben az alpesi gleccserekre korlátozódott, míg az évszakonkénti havazás jóval délebbre is előfordult.

A valangini korszakban a hőmérséklet ismét emelkedni kezdett, és a körülmények az időszak végéig nagyjából változatlanok maradtak. Ennek oka a nagy mennyiségű szén-dioxidot termelő erős vulkáni tevékenység volt. A kiszélesedő óceánközepi lemezszegélyeken keresztül felhalmozódó köpenydiapír tovább növelte a tengerszintet, ezért nagy szárazföldi területek kerültek sekély tenger alá. A trópusi óceánokat keletről és nyugatról összekötő Tethys-óceán szintén segített a globális éghajlati felmelegedésben. A meleghez alkalmazkodott növények fosszíliái olyan északi területeken is előkerültek, mint Alaszka és Grönland, míg a dinoszauruszok maradványai a déli sarktól 15 foknyira is megtalálhatók

Az egyenlítőtől a sarkok felé a nagyon enyhe hőmérsékleti gradiens gyenge globális szeleket jelez, melyek kis mértékű feláramlást és a mainál mozdulatlanabb óceánokat eredményeztek. Ezt bizonyítják a nagykiterjedésű feketepala lerakódások és a gyakori oxigénszegény környezetek. Az üledék belseje azt mutatja, hogy a trópusi tenger felszíni hőmérséklete 42 °C-os, azaz a jelenleginél 17 °C-al magasabb lehetett, és hogy az átlagos hőmérsékletük 37 °C volt. Emellett a mély óceáni hőmérséklet 15–20 °C-al haladta meg a mai értéket.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés